Hogyan igyunk vizet?

Szeretnénk Önnek elmondani pár dolgot a vízről. Az ivóvízről.  Olvashatunk egy csomó tanácsot innen onnan, de senki nem tudja pontosan, mennyi vizet kellene innia. Például: igyon 8 pohár vizet naponta! Ki ne hallotta volna ezt már? Honnan jön ez a nyolc pohár? Miért pont nyolc pohár? Mekkora pohár?

Ennek semmi értelme. Ez egy mesterségesen kiszőkített kommunikációja annak, hogy mennyi egy átlag ember napi átlagos vízszükséglete egy átlagos méretű pohárral mérve.  Tegye fel a kezét, ha Ön átlagember!  Hogyan kell felöltöznöm január negyedikén, ha Magyarországon az átlag évi középhőmérséklet 13 celsius?

Mire van szükségünk az egészségünk és a napi energia szintünk jó állapotban tartásához?

Először is: a nap folyamán a megivott víznek egyenletesen kell bejutnia a szervezetünkbe. Reggel meginni 8 pohár vizet és azt gondolni, hogy királyok vagyunk mára, nem túl okos megoldás. Ez az Ön számára is evidens. Pedig ettől alig valamivel tér el az a gyakori szokás, hogy egész nap nem iszik egy pohár vizet sem, majd este, mikor megszomjazik, iszik valaki egy-két literrel. Ez annyira gyakori, hogy azt mondhatnánk, ettől megy a fejfájás csillapító ipar.

Ezzel szemben a tudományos tény: az optimális egészség megkívánja, hogy óránként kell pótolni a szervezet vízveszteségét. Nem vicc. Óránként. Ez nem azt jelenti, hogy ha kihagy egy órát, akkor valamilyen baj lesz belőle. Azt jelenti, hogy az optimálistól eltért. Ha kihagy két órát, akkor még inkább. Ha kihagy három órát, stb… Amennyiben ezt napokon, éveken át folyamatosan így éli meg, akkor úgy éli le az életét, hogy nem optimális állapotban van a teste vízháztartása.

Minden ember, aki rászokott arra, hogy óránként igyon egy pohár vagy akár fél pohár vizet, feltűnően jobb erőnléti és szellemi állapotba került ettől. Próbálja meg vízzel megoldani a problémáit. Egyszerűnek hangzik igaz?

Miért ilyen hatékony a víz?

Mert a krónikus dehidratáltság annyira jellemző, hogy a lakosság közel kilencven százalékát érinti. Ebből az következik, hogy jó eséllyel Önt is. Ha nem hiszi, próbálja ki amit itt tanácsolunk, mindössze 48 órán át és nézze meg, mi történik! Ne aggódjon, teljesen biztonságos.

Elfárad, kimerül a nap végére? Szeretné tudni, miért?

Igen!

A dehidratáltság okozza. (vagy valami más, de azokkal most nem foglalkozunk)

Szédülés, krónikus fejfájás, impotencia, hajhullás, hátfájás, székrekedés, stb. Ezek a betegségek leggyakrabban a dehidratáltság következményei.

Hogyan kezeljük?

Még mielőtt elkezdene kortyolgatni, nem ártana tudni, mennyi is a 8 pohár Önnek. Ugyanis, mint korábban volt szó róla, ez számtalan összetevőtől függhet. Függ a testsúlytól, a mozgás mennyiségétől, a klímától, stb.

Amennyiben egy melegebb, szárazabb helyen tartózkodik, a verejtékezés által (a verejték jelentős része nem látszik a bőrön cseppek formájában) több vizet, sokkal többet veszít, mint egy hideg nedvesebb környezetben. Ugyanez igaz, ha edzés, vagy bármilyen fizikai aktivitást közben.

Hogyan igyunk vizet?

De van egy fontos dolog!

Azt írtuk, hogy a víz biztonságos. Akkor hogy lehet, hogy létezik a vízmérgezés, mint halálos betegség? A wikipédián van erről egy leírás, amikor egy hölgy 15 perc alatt belehalt (közel 8 liter víz egyszerre történő megivásába fogadásból), de maratoni futóatléták esetében is előfordult már hasonló eset.

Az igazság: a hirtelen nagy mennyiségű víz, bekerülve a szervezetünkbe, felborítja az elektrolit háztartást.

Mi a csuda az elektrolit háztartás?

A sok víz hatására lecsökken a vér nátrium szintje, ami beindít egy nehezen kezelhető folyamatot. A fölhígított vér következtében víz áramlik a sejtekbe, az agyszövet is megduzzad, az agynyomás fokozódik, ami halálhoz vezethet.

Ez amilyen ijesztően hangzik, olyan könnyű lenne kivédeni. Egy csipet tengeri só adagolásával a vízbe, vagy egy étkezési sókeverékkel percek alatt kezelhető lenne a probléma. Viszont a sportorvosok tapasztalata szerint a kórházban dolgozó kollégák a versenyről beszállított futóknál kezdődő kiszáradásra gondolnak, és ha nem megfelelő sótartalmú folyadékot adnak, a vízmérgezést fokozhatják.

Tehát, akkor most már mindent tudunk, kezdhetjük az energetizálódást.

Igyon óránként fél-egy pohár vizet. Most nyáron ez megfelelő mennyiségnek tűnik. Amennyiben egy-két napon belül érzi ennek pozitív hatásait, akkor eddig krónikus dehidratáltságban szenvedett.

Amennyiben nem érzi, még próbálja ki a sót, vagy egy magas ásványisó tartalmú italport a vízbe keverve. Lehet, hogy az hiányzott.

Amit várunk: éberebb közérzet és a délutáni-esti kimerültség elmaradása 48 órán belül.

Amennyiben bejött a javaslatunk írja meg nekünk. Mindig szeretünk ilyet olvasni. 🙂

Forrás: naturhirek.hu

Magosi Judit szerzőről

2 thoughts on “Hogyan igyunk vizet?”

  1. A Viz az elso es egyetlen Segitseg szamos betegsegre !! De nem mindegy a Viz minosege ! Tobb kart okozhat mint gondolnád !! Válassz megfelelő vizet !!!

  2. Mi a megfelelő minőségű víz és hol kapható? Na és mennyiért? Manapság gyártják a vizet. ???? Olvassunk csak bele néhány palack címkéjébe. Jobbik eset, ha az van ráírva, hogy kinyerte, vagy kiemelte és palackozta. A hidroglóbuszokból, a lakosság irányába folyó víz, klórozva, hipózva van. Egy méter mélyen a föld alatt fekete lágy műanyag csőben folyik. Az megfelelő? Sokszor fürödni gusztustalan benne a szaga miatt és még az opálos színe, mikor kiengedjük a pohárba, nos nem a kristálytiszta forrásvízzel vetekszik, sokkal inkább a lábvizemmel, de az sértés a lábaimnak. Szűrni kell több lépcsőben. Majdnem olcsóbb hosszú távon egy mélykút fúratása az ingatlanon. Nyilván panelban élők ezt a lehetőséget kizárhatják. Tehát ha mindent tip-topp betart az emberek túlnyomó része, amit a vízfogyasztásról tudni kell, akkor is hiába. Próbálják ki a fenti tanácsokat, de egy olyan artézi kút vízéből, amely ivóvíz kút (nincs rá kiírva, hogy saját felelősségre fogyassza.). Na ott fogja tapasztalni 48, de lehet, hogy 24 éra elteltével is az áldásos hatást. Ez nem vicc! Azt hiszem mindent elmondtam amit tudni kell a minőségi vízről és a “tudományos” vízfogyasztásról. Ennél már csak a harmadik világban gázosabb a vízminőség és vízfogyasztás. Csak ott a minőség mellett a mennyiséggel is komoly problémák vannak. Anno én még naponta a kővel kirakott udvari kerekes kútból húztam fel a vizet és abból ittunk, főztünk, fürödtünk. Isteni finom, hűs víz volt. Apropó fürdés! Jelentős a bőrfelület, ami a vízzel érintkezik egy fürdőzés alatt. Ez sem elhanyagolható hidratálása szervezetünknek abszolúte. A mai vezetékes víz, szennyvíz a régi vízhez képest, durván fogalmazva. Még a folyóvízből is ittunk egy két kortyot pecázás közben bő 30 éve. Arról nem beszélve, hogy országunk bővelkedik kiváló minőségű réteg, -karszt,- és hévízben. Elhelyezkedéséből fakadóan, mivel a medencében vagyunk. Konkrétan a Kárpát-medence közepén élünk. Na de mindegy is, a lényeg, hogy a minőségre tessék odafigyelni, mert majdnem tökmindegy, hogy a tré minőségű vízbe mit teszünk bele mi otthon. Viszont ha nem tesszük bele, akkor még attól a kevés esélytől is megfosztjuk szervezetünket, hogy megfelelően ellássuk sejtjeinket, megfelelően méregteleníthessen testünk, stb. Érdemes tudni, hogy szervezetünk kb 70%-a víz. Ahogy Földünk 70%-át is víz borítja (ebből csak 1 % körüli az ivóvíz!!), csupán kb 30% a szárazföld. Több az összefüggés a testünk és a vízfogyasztás közt, mint azt gondolnánk. A Víz, mint elem. A Víz kincs és éltető erő, vigyázzunk rá! Van ugye a szentelt víz, a természetes, kristálytiszta forrásvíz és van a vezetékes víz. Mindegyik víz, de tartalmilag mind más-más információt hordoz, más a rezgése, így másként hat az emberekre…. ezt is érdemes tudni. Egészségére mindenkinek! Lehet kicsit megfoghatatlan dolgok ezek, de a Vízhez 100 százalékosan hozzátartozó információk és ez csak egy kis hirtelen töredék információ.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..